5 aperitif, amit a vendégeinknek kínálhatunk

Bizonyára mindenki hallotta már azt a kifejezést, hogy aperitif. Az aperitif nem más, mint egy keserű ital, amely általában csak alacsony alkoholtartalommal bír. Amennyiben vacsoravendégeket hívunk, kínáljuk meg őket vacsora előtt aperitiffel, mivel ez egyrészt kedves gesztus, másrészt egy nagyszerű étvágyfokozó is. Az aperitif italokat önmagukban is fel lehet szolgálni, azaz töményen, de jéggel is lehet hígítani. Mindegy, milyen formában kínáljuk, mindig legyen az otthoni bárszekrényben többféle, hogy a vendégeinknek legyen miből válogatni. A cikkben 5 aperitifet mutatunk be.
Az aperitif - 5 aperitif, amit a vendégeinknek kínálhatunk – íze többnyire kellemes, fűszeres, gyógynövényes.

1. A vérnarancs színű Campari

Aki járt már Olaszországban, sőt volt már vacsoravendég is, jól ismerheti a Camparit, mint aperitifet. A Campari egy gyógynövényekkel és füvekkel ízesített kesernyés olasz aperitif. Ezt az aperitifet leginkább jéggel, szódával, narancslével, vagy tonikkal szolgálhatjuk fel a vendégeinknek. Az élénk, vöröses - narancsos színű italt önmagában is kínálhatjuk vendégeinknek, de más italokkal is keverhetjük, azaz remek koktélt is készíthetünk ebből a fenséges italból.

2. Az olasz aperitif, az Aperol

Az Aperol igen nagy közkedveltségnek örvend hazájában, így biztosak lehetünk benne, hogy a vendégeinknek is ízleni fog. Ez a keserűlikőr szinte előkészíti az emésztőrendszert a finom vacsorára. A hölgyek is nagyon kedvelik, mégpedig alacsony alkoholtartalma miatt. Nem pusztán önmagában, hanem más italokkal is kínálhatjuk, például szódával, gyümölcslével és pezsgővel is. Az Aperol Spritz ital is remek vendégváró ital lehet, amely remekül frissít a nyári kánikulában.

3. Az intenzív illatú Amaro

Az Amaro likőrök színes palettáján található meg az Amaro Di Angostura, amely a csokoládé és a fahéj illatával hívja fel magára a figyelmet. Származási helye Trinidad és Tobago. Éppen ezért, amikor vendégeink belekóstolnak ebbe az italba, a buja és egzotikus trópusokon érezhetik magukat. A vacsora előtti hangulat ezzel kellően meg is van alapozva.

4. A cseresznye aroma és a vermut

Sokféle vermut létezik. Sokan kedvelik a cseresznyeízesítésű vermutot, például a Garrone Rosso aperitifet, amely szintén a mediterrán térségből, Olaszországból származik, ízében pedig minden vendégünk érezheti a nap érlelte marschinoi cseresznye természetes aromáját. Az élénkvörös italt fogyaszthatjuk magában, de kínálhatjuk koktélba keverve, illetve long drink italként is felszolgálhatjuk vendégeinknek.

5. Francia fűszeres vermut

A citrusos és fűszeres illattal rendelkező francia vermut – Dubonnet Rouge Vermouth – szintén egy remek hűsítő lehet nyáron, amikor partit adunk, hiszen az italban a citrusos gyümölcsök hűsítő ereje rejlik. Étkezés előtt kínáljuk, hiszen a gyógynövények megkönnyítik az emésztést. Ilyen és ehhez hasonló vacsora előtti, utáni italokat az iDrinks webshopjában is meg lehet vásárolni.

Kapcsolódó cikkek

Ezzel a 3 levessel nem sok gondod lesz, még akkor sem, ha kezdő vagy.

Ezzel a 3 levessel nem sok gondod lesz, még akkor sem, ha kezdő vagy

A kezdő szakácsoknak talán a leves főzésével van a legkevesebb gondjuk, hiszen a sütés nélküli desszertek mellett, a főételek elkészítésével boldogulnak a legkönnyebben. A cikkben 3 könnyen elkészíthető levest mutatunk be.

A zabpehelylisztből készült palacsinta - Legyen az első desszerted a palacsinta! – Készítsd zabpehely lisztből, mutatjuk is, hogy miért! – nagyon egészséges.

Legyen az első desszerted a palacsinta! – Készítsd zabpehelylisztből, mutatjuk is, hogy miért!

A hagyományos palacsinta helyett, ma már számtalan más lehetőségünk is van, hogy egészséges palacsintát készítsünk. Süthetjük a palacsintát zabpehelylisztből is. Mutatjuk is, hogy miért!

A sárgarépa nagyon finom - Ezért egyél répát! – 1 leves, 1 főétel, 1 desszert répából, kezdőknek – és még a kezdők is boldogulnak vele.

Ezért egyél répát! – 1 leves, 1 főétel, 1 desszert répából, kezdőknek

A répa egész évben elérhető, kellemes édeskés az íze, ezért remekül passzol sült húsokhoz, nagyszerű leves alapanyag és még sütemény is készülhet ebből a nagyszerű zöldségből.